Hogyan csinálhatod ezt velem. Megőrültél, egész éjszaka téged kerestelek. Ezekkel a mondatokkal üdvözölt. Sejtem, hogyan akadt a nyomomra, tehát ez az egész éjszaka engem keresett, kicsit sántít. Mindenesetre már kiduzzogtam magam, innentől kezdve rajta áll, hogy toporgunk egy keresztezősében, és kétfelé indulunk, vagy sem.
Amint hazaértünk, simán becsaptam magam mögött az ajtót, és végre lefeküdtem a saját kényelmes ágyamba aludni. Kavarogtak a gondolatok, de neki kell változtatnia, én már nem tudok jobban idomulni. Arra ébredtem, hogy Jan ül az ágy szélén egy hatalmas tulipáncsokorral a kezében, és figyel. A tekintetétől a mosolyától egyszerűen elájultam, simogatta az arcom, csókokkal borított el. Végtelenül szeretem, de néha nem értem, mit miért tesz. Hosszú perceken át teljes némaságban ültünk egymás mellett, csak a tekintetünk találkozott. Kétségbeesést, és fájdalmat láttam, elhiszem amit mondott, az értem való aggódásáról. Átöleltem és csak szorítottam, amennyire tudtam. Magához húzott, és a fülembe súgva kérte, hogy ne hagyjam el, mert képtelen nélkülem élni. Finoman megfogta a kezem, és egy álomszép gyűrűt húzott rá. A döbbenettől teljesen megfagytam, hiszen a házasság témát már egyszer s mindenkorra lezártuk. Kavarogtak a gondolatok, most kellene elmennem, végleg, de Jan félbeszakította őket. Lehajtott fejjel, valami távoli kétségbeeséssel a hangjában mondta, hogy van még egy befejezetlen ügye, egy-két hét, és utána leszerel. Legszívesebben levettem volna a gyűrűt és hozzávágom, de muszáj uralkodnom magamon. Ha így megy el, többé biztos nem látom, amire így is megvan az esély, de legalább a lelkiismeretem tiszta marad.
Túlságosan jól ismerjük egymást, egyből kiszúrja, ha nem vagyok őszinte, de ezért vagyok nőből. Nem hagylak el, szeretlek, ebben nem tudok hazudni, mert nincs mit, de ez volt az utolsó alkalom. Évek óta úgy élek, hogy minden telefoncsörgésre összeszorul a gyomrom, ehhez nem lehet hozzászokni, csak átlépni felette. Ez az utolsó két hét maga volt a pokol, ráadásul egyedül, fáradtan, unalmasan. Volt, hogy éjszaka háromszor csörgött a telefon, egy hét után kihúztam, és kikapcsoltam mindent, ami a külvilággal összekötne. Egy hét múlva karácsony, és nem tudtam, hogy mire számítsak. Megint nappal aludtam, éjszaka dolgoztam. Amikor hazajöttél, csendben ahogy szoktál, éppen festettem, már majdnem kész volt az ajándékod, teljesen belemerültem, igazából otthon voltam gondolatban. Azt a kis partszakaszt vittem vászonra, ahol annyi boldog órát töltöttünk, a háttérben a vitorlásunk. Mi is ott voltunk valahol, de nem festettem direkt a képre, nem láttam értelmét.
Amikor hirtelen kiléptél az állvány mögül, ijedtem az egész palettát a vászonra borítottam. Még levegőt sem mertem venni, mert nem hittem el, hogy ott állsz. A szemeid a tengerre emlékeztetnek mindannyiszor, az illatod, az ölelésed, a csókod, megannyi feltörő vágy. Ez az utolsó két hét annyi feszültséget halmozott fel mindkettőnkbe, hogy kérdés nélkül felkaptál, és bevittél a szobába. Az összes tapasztalatodra szükség volt, hogy kezelni tudj, és sikerült. A tantrában ez is jó. Testileg és lelkileg is egyesültünk, köddé vált minden negatív gondolat, cselekmény. Már nem kapaszkodtunk görcsösen egymásba, és egy távoli út részesei lettünk.
