Noli

 2010.04.22. 23:05

Sokat hajóztunk errefelé, azt hiszem az édenkertet erről a helyről mintázhatták. A csipkézett partszakaszok, a buja növényzet és a tenger gazdagsága tette számunkra vonzóvá. Hónapokig tartott mire megtaláltuk azt a helyet, ami a későbbi életünk színterévé válhat. A…

Fountain II.

 2010.04.21. 23:27

 Hogyan csinálhatod ezt velem. Megőrültél, egész éjszaka téged kerestelek. Ezekkel a mondatokkal üdvözölt. Sejtem, hogyan akadt a nyomomra, tehát ez az egész éjszaka engem keresett, kicsit sántít. Mindenesetre  már kiduzzogtam magam, innentől kezdve rajta áll, hogy…

Fountain

 2010.04.20. 16:00

Kerestem már sokfelé olyan pontokat, ahol minden összeér, ahonnan minden kiindul. Amikor egyfelé indulok, idővel százfelé ágazik, és ezek az ágak egymásba kapcsolódva visszafordulnak a középpontba. Amit lehetett végigjártam magam, a többiről csak elképzelésem van, mert mesélt…

Minga

 2010.04.19. 16:29

A tél egy rendkívül megosztó évszak, és képes országokat kettévágni. Számomra semleges, kizárólag a helyzettől függ, miképp viszonyulok hozzá. Télen van a legtöbb munkám, sokszor észre sem veszem, hogy volt, itt különben is enyhén mutatkozik meg, olyannyira, hogy radiátorok…

Felismerés

 2010.04.14. 15:34

Úgy vagyok vele, hogy a kopott érmét is ragyogóvá lehet tenni, ha elég kitartó az ember. Azt, hogy mitől vesztette el a csillogását, lehet sosem derül ki. Az idő, a használódás, vagy éppen ellenkezőleg, a mellőzöttség. Sikerült találnom egy meglehetősen elhanyagolt…

süti beállítások módosítása