A tél egy rendkívül megosztó évszak, és képes országokat kettévágni. Számomra semleges, kizárólag a helyzettől függ, miképp viszonyulok hozzá. Télen van a legtöbb munkám, sokszor észre sem veszem, hogy volt, itt különben is enyhén mutatkozik meg, olyannyira, hogy radiátorok sincsenek. A napenergiához szoktunk, maximálisan kímélve a környezetünket és a pénztárcánkat. Ez a tél mégis azért maradt emlékezetes számomra, mert megszakítás nélkül együtt töltöttem Jannal négy hónapot. Az egész novemberben kezdődött, amikor is egy ausztriai sziklamászó hétvégén Jan olyan szerencsétlenül támaszkodott meg egy párkányon, hogy majdnem magával rántott. Hurrá, a fakultatív műszaki rajz pár hónapig felejtős. Na szépen egymást ápolva, végtelenre nyúlt beszélgetésekkel köszöntött ránk a tél. Mivel előre láthatólag két hónapig még ez lesz a program, úgy döntöttünk, hogy München felé vesszük az irányt. Jannak ott van a családja, és a régi lakásában sincsenek most bérlők, így nem leszünk senki terhére.  A Waldwegen volt a háza, a nevéből is látszik, hogy senkiföldje. Pont nem hiányzott egy újabb lakatlan helyen élni, de ha velem volt, nem számított. A mérhetetlen nyugalom, amit Jan árasztott a jelenlétével, mindig csodálattal töltött el.Tudtam, hogy belül is így van, éreztem volna, ha nem. Kerestem már a pontját, hogyan lehet kibillenteni, de nem találtam. Illetve egyszer igen, egy karnevál után végiglejtettem előtte parázna apácaként, és a végén elutasítottam poénból. Na az nem volt olyan poénos, hogy két napig nem szólt hozzám. Kell egy ilyen férfiban a szenvedély, az érzelmek tombolása, a hormonok csúcsrajáratása, de a hétköznapi cselekvések között nincs helye. Münchenbe aztán megtudtam, mi a tél. Nagyjából a megérkezésünk másnapján leesett vagy fél méter hó, és ez így maradt két hónapig. Négy fal foglyai lettünk, mintha az összes álmom most vált volna valóra. Jan szeretett sokáig aludni, mire felkelt addigra már begyújtottam a kandallóba, mert imádott előtte ücsörögni egy jó könyvvel a kezében. Sokszor csak mellébújtam, és együtt néztük ahogy pattog a tűz. Szerettem volna örökre így maradni. Amikor könyvet olvas, nagyon bele tud merülni, kizárja a külvilágot, ha kell nevet is. Egy ilyen mellébújásnál még nem zökkent ki a cselekményekből, és csak gépies mozdulatokkal ölelte át a derekam, egyből feltűnt, de türelmesen vártam. Mosolyogva szép komótosan becsukta a könyvet, letette a kanapé mellé és abban a pillanatban éreztem a visszatérését a könyvből. Szorosabbra fonta a karját a csípőmön, és egy puszit lehelt a nyakamra. Mindig tudta, hogy mire vágyom, és azt pontosan úgy meg is kaptam, se többet se kevesebbet. Ő is ugyanezt mondta rólam, de nem jöttünk rá a dolog nyitjára azóta sem, így van, és kész. Hatalmas sétákat tettünk a környező erdőkben, ami kísértetiesen kihalt volt. Néha egy fakopáncs verte fel az erdő csendjét, megzavarva ezzel sok madarat. Ilyenkor felhőként szálltak el a fejünk felett. Félelmetes volt a sok összegyűlt varjú, akik a koronákban keresvén a védelmet az időjárás elől, szinte összefüggő lombot alkottak. Reméltem, hogy Hitchcock nem most válik valóra. Sokat sétáltunk így, és sokat beszélgettünk. Főleg a jövőről, de a múlt is néha szóba került. Jan kifejtette, hogy mindenképp itt szeretne élni, és gyereket nevelni, mert a multikulturális környezetben nem tanulja meg a gyerek a hovatartozását. Na erről két napig vitáztunk még, de beláttam az igazát, és remek érveket sorakoztatott fel. Pl. egyből az anyanyelv helyes kiejtése, ami nálunk ugye egyből kettő. Bár már elég régóta együtt vagyunk, és elég jól megtanultam a németet is, illetve a bajor verzióját, nem gondoltam, hogy így fogok szólni a gyerekemhez. Érdekes különben, hogy amióta itt vagyunk, Jan egyre ritkábban használja a közös nyelvünket, és kezd a német felé billenni a mérleg. Amikor szóvátettem, akkor is úgy megcsókolt, hogy a nevemet is elfelejtettem. Hiába tűnik úgy hogy mi minden problémánkat így rendezzük le, azért szoktunk vitázni is. Elég hangosan, és intenzíven és sokat nevetve, mint ahogyan az első fiunk nevén is, mert persze csakis fiú lehet az első. Jonas. Erre én egy karakán magyar káromkodást engedtem el, némi faji hümmögéssel. Persze miért ne kaphatná a nagypapa nevét szegény még meg sem fogant csemete. Ha innen indulunk ki, akkor négy nagypapával számolva szánalmas végeredményt kapunk, mint egy bibliai névsorolvasás. Ezt majd ha aktuális lesz aposztroffal le is zártam. Jólesett, hogy velem képzeli el a jövőt, a családot, és úgy mindent, bár ha ilyen munkatempót diktál, mint eddig, akkor semmi esélye, igaz ez már egy korábban eldöntött tény volt, amiről ő is tudott.

Nagyon átfáztam a sétától, ilyenkor mindig a szaunába menekültem, ahol minden szabályt áthágva képes voltam akár fél órán át is ücsörögni. Jólesett egy kis magány, az illatok felüdülést hoztak és emlékeket. Csak szép emlékeket. Melegről, nyárról, tengerről, hajókról. Nem akarok itt élni, se most, se gyerekkel később. Ezzel a szilárd elhatározással és daccal álltam be a jéghideg zuhany alá, ahol minden hirtelen kitisztult. Ha szeretem ezt az embert nem lehetek ennyire önző, hiszen ő mindenét nekem adja, én meg vegyem el az álmait a saját kényelmem érdekében? Nem, ezt nem tehetem. Gyorsan magamra kaptam valamit, és megkerestem. Hát persze, megint a dolgozószobába ült a gép előtt, és vadul körmölt valamit. A háta mögé osontam, és finoman átöleltem. Abbahagyta az írást, és magához húzott. Puszilgatta a fülem, a nyakam és az arcom, közben a fülembe súgta az eddig hallott legédesebb bókot. Nehéz ellenállni, ha ilyen szépen udvarolnak, semmi reménykeltőt nem mondott, mégis türelmetlenné tett. Nem csókolt kétszer ugyanúgy, nem szeretkeztünk kétszer ugyanúgy, minden alkalom különleges volt, és ez újabb vágyakozással töltött el. Ha valahol mindig megértettük egymást, az a hálószoba volt, nem e köré épült a kapcsolatunk, mert a lelki része sokkal de sokkal erősebb volt, mégis a testi kontaktus koronázta meg a vágyainkat, amit a másik lelkileg ébresztett. Kevés hasonló emberrel találkoztam, valaki csak eljátssza a siker érdekében, hogy képes erre, de sokan fel sem ismerik, mekkora adomány ez, hiszen tökéletes számukra a felszínes párkapcsolat is. Jannal mágnesként vonzottuk egymást mindig is, ezért nem is kerestem sosem hasonló értékekkel bíró embereket, hiszen megtaláljuk egymást, ha szükséges.