Hallottam a garázsajtó csukódását, gyorsan befejeztem a fözést és átöltöztem a vacsorához. Semmi. Egyszerüen be sem köszöntél, hanem felmentél a dolgozószobába. A születésnapom volt. Majd nemsokára megjelentél a kedvenc mosolyommal az arcodon, valamit a hátad mögé rejtve köszöntöttél fel. A valamit persze azonnal látni akartad rajtam, így a vacsora is böven kihült. Szerettem a meglepetéseidet. Este, amikor Firenzében a Diana parkban sétáltunk. Emlékszel? Langyos szellö fújt, az emberek már hazafelé siettek, mi csak ültünk egy padon, fogtuk egymást kezét és hallgattuk a vízesés dallamos csobogását. Átkaroltál, megpusziltad a nyakam, és édesen becézgettél. Sosem értettem az anyanyelved, nekem túlságosan pörgös. Pedig egykor tanultam is. Közelebb hajoltál, vártam a csókod, de te finom puszit nyomtál a homlokomra. Mindig úriemberként viselkedtél. Sehol nem hoztál kellemetlen helyzetbe. Az elsö csókunk még aznap este a szállodában történt. Mivel nem voltunk házasok, külön kellett aludnunk, hivatalosan. Persze ez egyikünket sem érdekelte. Átjöttél egy üveg borral, két pohárral kedvcsinálónak. Nagyon vágytam rád, amint átöleltél megcsókoltál. Nem eröszakosan, éppen csak simogattad az ajkaiddal az ajkaimat. Szüzies volt. Aztán finoman birtokba vettél, de a karjaiddal tartottál, mert remegtem az érzéstöl. Már nem tudom ki gombolta ki a ruhámat, fontosabb volt, hogy újra érezzelek. Az elsö voltál az életembe, tudtam, hogy rád várok, de megérte. Vigyáztál rám, odafigyeltél minden részletre, és esetlenségemben bátorítottál. Cserébe öszinte, érintetlen szerelmet kaptál.