Sosem fogod elhinni, hogy miért pont ez. Majd a végén elárulom.

Sokat vitorláztunk, szinte az egész nyári szabadságunkat a hajón, a tengeren töltöttük. Az Adriát mindig máshol kezdtük el felfedezni, úgy ahogy egymást is. Minden napra tartogattál valami újat magadból, hol egy apró bók, hol a kifinomult ízlésed trükkjei. Reggel a szárazföldet vettük célba, itt nem voltak kikötők, települések. Mégcsak emberek se nagyon, csak kabócák, de az rengeteg. Szinte fülsiketítő hangon tudták az éneküket nyomni, viszont ha elhallgattak, az maga volt a menyország. Távolabb a parttól kikötöttünk, és a gumicsónakkal közelítettük meg a sziklás partot. Eltartott egy ideig megfelelő helyet találni, de végül sikerült. Végtelen erdők, buja növényzet, szinte átjárhatatlanul. Már jártál erre, mert ismerted az irányt. Bevallom, engem a félelem fogott el, mert tényleg érintetlen táj tárult a szemünk elé. Gyorsan felkapaszkodtunk a hegyoldalon, és már meg is láttam, hogy miért volt érdemes pont itt megállni. Hatalmas völgy tárult a szemünk elé, amelynek a közepén egy picinke tisztás terült el, kettészelve azt pedig egy patak csordogált. Valami ilyesminek képzeltem el Milne Százholdas pagonyát. Körben pedig a végeláthatatlan zöld hegyoldalak. Szerettem a hegyeket, el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük, de ez a kis völgy maga volt a béke szigete. Amint leértünk a rétre, kezdtek kirajzolódni a virágcsoportok, némelyiket fel sem ismertem, mert sosem láttam hasonlót. A tisztás szélén egy takaros faházikó állt, amit eddig a fák árnyékától nem lehetett észrevenni. Ez volt a célunk. Titkon reméltem, hogy az éjszakát is itt töltjük, mert a ház és a táj mesés volt. Így történt.A ház korábban amolyan menedékként szolgált az itt legeltető pásztoroknak, mostanra főleg turisztikai funkciója volt. Nem voltunk egyedül, kinyílt az ajtó, és egy kedves hölgy beinvitált minket. Mondanom sem kell, egyikünk sem értette, miket mondott, de nagyon beszédes arcát figyelve minden nyelvi akadály elhárult.

Három nap nyugalom, reggelente a kis erdei útra hoz friss tejet, sajtot és kenyeret. Kábé ennyi. Imádtalak ezért a meglepetésért, nagyon imádtalak. Szinte kitaláltad mindig minden gondolatomat. A ház egyébként nagyon egyszerű volt, puritán berendezésű, nagyon kedves. Mindenünk megvolt.

Kimentem a mezőre megnézni a patakot, ami közelebbről elég félelmetes volt. Gyors folyású, nagy esésekkel, és hatalmas kövekkel a partján. Szerettem volna megkóstolni a vizét, de a meredek szélen elvesztettem a bátorságomat, így maradt a kút. Délután hatalmasat sétáltunk a környező erdőben, végigjártuk az összes vadlest, hátha vadat is látunk, de nem volt esélyünk, mert hatalmas területet birtokoltak.

Fáradtan rogytam le a hozzám legközelebb eső székre, és szinte az asztalra borulva telepedett rám az álom. Egy olyan álom, ami talán a világ legédesebb cukorkájánál is csábítóbb. Átkaroltál, odavittél az ágyhoz, segítettél levenni a ruhám, miközben én már a párnát szorongattam a fejem alatt. Betakargattál, mint egy gyereket, és mellém bújtál, ne fázzak. Éreztem a nyakamon a szuszogásod, a sűrűségéből ítélve még ébren figyelted, ahogy veszem a levegőt, miközben a karod a csípőmön pihent. Gyengéden simogattál, óvón, nehogy megzavard az álmom. De nem aludtam el, mert anélkül sosem szoktam, hogy ne szeresselek egy picit. Érezhetted ezt, mert a kezed egyre lejjebb csúszott, és óvatosan magadhoz húztál. Sosem voltál tolakodó, igazi úriember módjára, kivártad a válaszom, ami persze sosem volt elutasító. Miért is lett volna az. Szerettem ha szerettél és viszont. Fantasztikus éjszakát töltöttünk együtt, és már értem, hogy a régi szalmazsákos ágyak miként járultak hozzá a bőséges gyermekáldáshoz, de erre majd egyszer külön visszatérek.