Már fél éve éltünk együtt, amikor először szóbakerült a távolabbi jövő. Bevallom 18 évesen nem ez volt a cselekedeteim fő mozgatórugója. Alig láttam a villámcsapásként érkező szerelemtől, nem terveztem semmit. Nem mert nem akartam, csak naívságból. Szóval leültünk beszélgetni, úgy komolyabban. Jan tíz évvel járt elöttem, akkor úgy gondoltam, szeretne biztosra menni. Összességében annyit kért, hogy nagyobb dolgokról közösen döntsünk, és elöállt egy házvásárlással. Ennek örültem legjobban, mert az éjszakai élet elég intenzív volt a lakásunk környékén és mert vidéken nöttem fel. Az ötletet hamar cselekedet követte, egy hónap múlva már festettem a hálószobát, ahol a tenger morajlását is lehetett hallani szélcsendes időben. A ház egy szirten állt, ahol valamikor világítótorony működött, mára csak köhalmok maradtak. És síri csend. Ahogy festettem Jan bejött megkérdezni éhes vagyok-e. Az voltam, főleg rá. Mindig úgy csókolt, mintha az lett volna az első, szenvedélyesen. Volt kettőnk között valami láthatatlan kapocs, ami időnként szörosabbra fűzte a kapcsolatunkat, együttléteinket, de ugyanakkor el is engedett. Hiába voltam fülig szerelmes, mégsem tudtam magamat teljesen átadni az érzelmeknek, volt valami kis feszültség. Tulajdonképpen magányosnak éreztem magam. Egész nap munka, este együtt. Vagy nem. Akkor egyedül. Fél év után sokkolt a felismerés, hogy még sok minden kimaradt az életemből, és ez főleg akkor tűnt fel, amikor a barátnőim emailváltás közben beszámoltak a napjaikról. Jó, ők gondtalan egyetemistaként jobban ráértek, mint én, aki munka után tanult, és talán irigyeltem is őket. Egyik ilyen magányosan eltöltött mélabús este után (nem gondoltam, hogy visszasírom a zajos várost) döntöttem úgy, visszájára fordítom a helyzetet. Kinéztem egy filmet a közeli moziban, és nekiindultam. Kezdetnek jó lesz, gondoltam hátha megismerkedem néhány korombeli helyi emberkével. Telefont nem vittem, minek Jan hétvégén jön úgyis csak haza. Beültem az autóba, és irány. Már az autópályán voltam, amikor úgy gondoltam, vásárolok is ezt-azt, ezért egy távolabbi cél felé indultam, és így kötöttem ki egy 200 km-rel arréb levő városban. Az autóban fel sem tűnt sem a távolság, sem az eltelt idő. Késő este értem Milánóba, és mintha akkor keltek volna fel az emberek, olyan nyüzsgés volt. Tátva maradt a szám. Nem voltam túl jó lelki állapotba, ezért felcsigázott a program. Belevetettem magam az éjszakába, vásárolgattam, kávézgattam és nem éreztem az idő múlását. Reggel indultam vissza, egyből dolgozni, még fáradt sem voltam. Jólesett. Úgy döntöttem, máskor is megyek, tudom a fő problémát nem oldja meg, de átvészelni könnyebb. Ebben a tudatban indultam haza, amikor megláttam Jan autóját a behajtón. Hirtelen megörültem, hogy ilyen hamar teljesül minden kívánságom, majd repültem is hozzá. Nem fogadott valami kitörő lelkesedéssel, nem értettem. Nem sokkal azután érkezett, mint elmentem, és az egész éjszakát plusz nappalt telefonálással töltötte, mert azt hitte, valami bajom lett. Igaz, azt nem értem, miért nem hívott a munkahelyemen, de ez más lap. Elmeséltem neki hol jártam, látta, hogy miket vásároltam, de azt, hogy nem aludtam sehol, kétkedéssel hallgatta. Ekkor fogadtam meg, mégegy ilyen, és lelépek, szerelem ide, szerelem oda. Nem ezt vártam tőle, főleg nem azokután, hogy ő néha hetekre elutazik munkaügyben, és én még csak nem is firtatom a témát, mert megbízom benne. Szóval a hátralévő este szótlanul telt, a nappali kanapéján ért a reggel. Ez volt az első nézeteltérésünk. Szombat volt, aludtam is nyolcig. Meleg kávéillatra ébredtem, valamint arra, hogy valaki simogatja a hátam. Jött békülni. Sokáig békültünk, és már nagyon hiányzott, főleg a gyengédsége, a puha bőre és a jó illata. Szótlanul néztük egymást, időnként egy csókkal megszakítva. Mi így kommunikáltunk, nem beszéltünk sokat. A tekintetéből mindent értettem, tudtam. Azok a gyönyörű nagy szemei, bármikor felidézem őket. Teljesen levett a lábamról a nézésével, az érintésével. Később elmesélte, hogy merre járt, mit látott, és ott mit csinált. Változatosan és szépen beszélt, szinte mintha ott lettem volna. Megemlítette, hogy szeretne bemutatni a szüleinek, mert még csak fényképről láttak, és nagyon kíváncsiak rám, végülis együtt élünk. Katolikus család, nehezen fogadták el a hirtelen (miattam történő) válást, ezért csak most érdeklődnek. Gondolom eddig tartott feldolgozni. Magam is úgy voltam vele mindig, csak egyszer megyek férjhez, és az végleges lesz. Hogy kihez, még ráérek eldönteni.
