Már majdnem felnőtt voltam, amikor eljött az ideje egy "felügyelet" nélküli vakációnak. Mindegy hová, csak tenger legyen. Lánybanda összeállt, irány Korzika. Két nyáron át dolgoztam ezért az útért, muszáj volt tökéletesnek lennie. Négy fiatal lány akkoriban még nem volt feltűnő, most hazáig kísérné őket a policija. Fantasztikus helyen laktunk, pálmák, sziklák, citromligetek amerre a szem ellát. És rengeteg víz, mindez a miénk, csak a miénk. Egy hónapra terveztük a kimerítő vizsgák után. Tulajdonképp nem volt itt semmi a helyi gazdálkodókon és néhány eltévedt turistán kívül semmi. Élveztük. A magány a legjobb pihenőeszköz. Pár nap után krach. A falu egyik házát kibérelte egy népes német-nemtudommilyen vegyes család. Na ők sosem aludtak, ellenben álló nap nyomták a szöveget valami zagyva nyelven. Német, olasz, görög, angol. Két hét után már a legjobb helyünket is megtalálták a parton. Nagyszerű. Sok gyerek, néhány felnőtt és egy fiatal pár. A családok élték a zagyva mindennapjaikat, mindig ugyanolyan szisztéma szerint. A fiatal pár inkább csak unottan követte őket, főleg bébiszitternek használta a társaság. A lány egy mélabús tekintetű barna volt, aki arcáról lesütött a méla undor, főleg amikor a tekintetünk összetalálkozott (minekutána vagy öt perce stírölt).  A férfi néha bekente napolajjal, rutinszerű szögletes mozdulatukkal. Ha nem darlingnak szólítják egymást, nem is néztem volna összetartozónak őket. Nem tűntek kedves embereknek. Az egyik ilyen szokványos délután valamin összekaphattak, mert a férfi szitkozódások közepette felkapta a gyékényét, és szélsebesen lelépett. A lány dühös arccal követte néhány perc múlva. Többet nem jöttek együtt, igaz külön sem. Lassan letelt a szabadságunk is, ennek bánatára kimentem este egyedül a partra, hogy legalább egy naplementét fotózzak. Üres volt minden, ideális egy embermentes fényképhez. Kerestem a beállításokat a gépen, egyszercsak rámköszön valaki hátulról. Ennyit az embermentesről. A férfi egy hellót lökött felém, válaszoltam, majd folytattam a dolgom. Ő megállt mellettem és nézett. Nagyon kínos pillanat volt számomra. Mit akarhat? Nap lement, indultam volna vissza, amikor megkérdezte angolul, zavar-e. Nem, épp végeztem, megyek, mondtam. Gyöngyörű szeme volt, beszédes és mély érzelmekről árulkodó. Nem tudtam a tekintetem levenni róla legszívesebben megsimogattam volna az arcát. Csak néztünk egymásra, hosszú percekig, mire bemutatkozott. Ő volt Jan. Olaszul folytattuk a társalgást, mert bár Ő német volt, ezt értettük mindketten legjobban. Sokat sétáltunk aznap este, illetve reggel, mintha mindig is ismertük volna egymást. Nem volt tolakodó, rendkívül udvariasan viselkedett. Fáztam már a fáradtságtól, az arcomhoz érintette a kezét, és mintha tüzes vassal égettek volna, annyira elborítottak az érzelmek. Kis fruskaként ugyan milyen tapasztalataim is lehettek volna. Sokszor összebújtunk a szél elől, vagy csak úgy. Óvott, féltett és nagyon szeretett. A parti jelenetekben szereplő lány a felesége volt, régóta nem tartoztak már össze sem lelkileg sem testileg, mégis miattam váltak el. Morális kérdés, hogy nős emberrel semmit nem kezdünk, úgyhogy gyorsan ment minden. Szabadok voltunk, mint két madár, még azon a nyáron körbejártuk az országot, és ottragadtunk. Dolgoztunk, folytattam az iskolát és boldogok voltunk.